Az LMP-re szavazásra bíztat a többi ellenzéki párt

Nem kért gesztust gyakorol az MSZP az LMP (szavazói) felé:

Négy budapesti körzetben visszalépnek a friss parlamenti párt képviselői javára. Ez Terézvárosban, Józsefvárosban, Zuglóban és Csepelen érintheti a választások végeredményét.

Az LMP korábban elzárkózott, hogy jelöltjeik bármely párt javára visszalépjenek, és most sincs meghatva az ajánlattól, inkább csak megdöbbent. Egy cél köti össze a három pártot (Az Mszp-t, az LMP-t és a Jobbikot): a Fidesz kétharmadának megakadályozása.


Kérdés, hogyan lépnek a Jobbik szimpatizánsai.

A JOBBIK részéről Novák Előd mai elmondása szerint a szélsjobb pártja is a Fidesz kétharmadának megakadályozását szeretné. Hiszen a fidesz elvtelen lejáretó kampányt folytatott ellenük. A fővárosban ez szimpatizánsaik számára úgy fogalmazódik meg: A Fideszes jelőltre ne, Mszp-sre pláne ne, akkor már inkább az LMP-re

Az LMP reakciója Schiffer Andrástól:
Lendvai Ildikó néhány napja még azt nyilatkozta, hogy az LMP-re leadott szavazatok elveszett szavazatok. Úgy látszik, gyorsan megtalálta ezeket az elveszett szavazatokat - mondta nevetve. Az MSZP az egyik héten még mocskos rágalmazásokat terjszt róluk, aztán hirtelen barátkozni akarnak. Hát nem vagyunk meghatva. Hozzátenném ez egy egyoldalú gesztus az MSZP részéről;
az LMP egy helyen sem lép vissza sem az MSZP, sem más javára.

Az LMP-re szavazásra bíztat a többi ellenzéki párt bejegyzés elolvasása

LMP - És a hülye kuruczos

 

Kiváncsi voltam mit ír rólunk (LMP-ről) a szélsőjobb, igy életemben előszőr felmentem a Kurucz infó oldalára. (Vesztemre!!!)

Egy tetemes írásban azt állítja valami kuruczos irnok:

"Egyértelmű tehát, hogy mit képvisel az LMP. Az SZDSZ első vonala megsemmisült, második vonala az MDF-ben tanyázik, a harmadik pedig az LMP-ben álarc mögött igyekszik vissza a parlamentbe. "

Már ezt az állítását se tudja érdemben bizonyitottani, de ami ezután következik a legdurvább. Mert a cikk második felében ezt írja:

"Több helyen már tényként kezelik, hogy a Fidesz megvette az LMP-t. (...) szándékosan bejuttatják Orbánék az LMP-t, ott pedig majd szépen együttműködnek. Az LMP mindeddig kínosan ügyelt arra, hogy a Fideszt ne támadja a kampányban. Schiffer egyébként korábban Orbán Viktor ügyvédje volt.."

Tehát a cikket író csávó egyetlen oldalon előbb állit valamit, jelesűl, hogy az Lmp-t az SZDSZ találta ki, majd pár bekezdéssel később meghazudtolja magát és ekkor már a FIDESZ kreálmányának tarja az LMP-t!
Hát most döntse már el, mert a kettő egyszerre nem meg.... :))))

Bocsi a kifejezésért, de ilyen tehetségtelen fogalmazni nem tudo barmot aki ezt a cikket írta, még nem láttam. Persze mit várjon az ember egy kurucz infós demagógtól? Túl sok értelmet nem...

De én vagyok a hülye, hogy felnéztem a Kuruc infóra. Többbet nem teszem! :))))

 

LMP - És a hülye kuruczos bejegyzés elolvasása

Mennyit ér a diploma?

"Ki leszek én?
Mi jár a diplomához?
Ki leszek én?
Király vagy alabárdos?"



Mennyit ér a diploma? bejegyzés elolvasása

Horror, avagy a mindennapi rettegésünk!

A pornón kívűl az egyik legvitatottabb filmműfaj a horror.A horror Latin eredetű angol szó jelentése iszonyat, rémület. A horror célja, az emberi félelemmel való játék, a félelemkeltés. Fontos tulajdonsága, hogy mint filmes műfaj, a néző önmaga is belemegy ebbe a játékba, miközben végig tudja, hogy félelme csupán a képzelet szülötte és így alaptalan.

Horror, avagy a mindennapi rettegésünk! bejegyzés elolvasása

Szeva bácsi Magyarországon

Olvastam a lapokban egy rövid hírt, hogy elfogták a Magyarországon csak Szeva bácsiként ismert Szemjon Mogiljevicset és eszembe jutott, hogy nem is olyan régen még milyen meghatározó alakja volt a mi kis hazánk alvilágának. Ma meg már csak egy rövid hír a sajtóban. 

Szeva bácsi Magyarországon bejegyzés elolvasása

Kábítószerhelyzet Magyarországon

A rendszerváltás időszakában Magyarországon még a drogproblémák, és a toxikománia nem okozott olyan méretű egészségi és társadalmi problémákat, amelyeket össze lehetne hasonlítani számos más európai ország helyzetével. A nagy "DRUG BOOM" a 90-es évek közepén következett be (1994-95) hazánkban és elterjedése -legalábbis eleinte- leginkább az un. "könnyű vagy partydrogokra" 
korlátozódott.

Kábítószerhelyzet Magyarországon bejegyzés elolvasása

Eutanázia a jó halál?

Az eutanázia szó az eu (jó) és a Thanatos (a görög mitológiában a halál istene) szavakból származtatható. Orvosetikai meghatározás alapján az eutanázia végrehajtásának módja szerint aktív és passzív eutanáziát különíthetünk el. Aktív az eutanázia, ha az orvos tesz valamit, ami megrövidíti a beteg életét, míg passzív eutanázia esetén az orvos elmulaszt megtenni valamit, ami a beteg életét meghosszabbítaná. Aktív eutanázia esetén tehát az orvos megöli a beteget, passzív eutanázia esetén csak hagyja meghalni. Az eutanázia szinte mindenhol tiltott a világban. Szörnyű fájdalmaktól szenvedő, végső stádiumban lévő haldoklókat sincs joga egyetlen orvosnak sem átsegíteni a másvilágra. Hogy helyes-e ez, az más kérdés.

Eutanázia a jó halál? bejegyzés elolvasása

PORNÓ FILMEK /A kezdetek/

Az 1970-es évek nyitányán pillanatok alatt megszülető hardcore (keménypornó) egyedei nemcsak technikai és művészi színvonalukban nyújtanak igen széles skálát, de műfaji és narratív tekintetben is roppant eltérőek a mai mainstream pornó vackoktól. Noha a szexuális tevékenységeket explicit módon, elsősorban vágykeltés céljából ábrázoló mozgóképek jóformán egyidősek magával a médiummal (a legkorábbi fennmaradt darabok a kora ’10-es évekből származnak), a műfaj illegális mivolta döntő módon befolyásolta természetes evolúcióját.

PORNÓ FILMEK /A kezdetek/ bejegyzés elolvasása

Plastikman aka. Ritchie Hawtin

Vágjunk rögtön a közepébe, kezdjük rögtön egy korszakos zsenivel:

Amerikában 1991-től beindul a Plus8, ahol 1993-ban az egyik alapító, Ritchie Hawtin aka Plastikman ontja magából a lassabb sodrású, csak a hangok tónusváltozására épülo, laboratóriumi tisztaságú minimal, acid és techno trackjeit.

Magyarán amikor európában még mindenki a bumburnyák scootert tartja technónak (sic!) 93-94 tájékán akkor Ritchie Hawtin szinte felrobbantja detroitot és megmutatja a világnak mi az az igazi detroit techno sound! Gyerek zsúrokra és hétvégi disco hősöknek nem ajánlott,bár azt hiszem másokat is sokkolni fog ez a zene. :)

Plastikman aka. Ritchie Hawtin bejegyzés elolvasása